Szia, Kedves Olvasó!

Sok kedves ismerősömmel beszélgettem már erről a témáról. Őket hallgatva és a saját életemet figyelve rájöttem jó pár dologra. Sajnos a legtöbb párkapcsolatról szóló beszélgetés a hibáztatással kezdődött. Aztán egyik érv hozta a másikat. Először is, mielőtt elkezdenénk a másik félt hibáztatni, akkor jusson eszünkbe, hogy minden két emberen múlik! Másodsorban el kell gondolkoznunk azon, hogy vajon megvan- e a kapcsolatunkban az egymás iránti tisztelet és elfogadás? Ha már előjöttek konfrontáló események, akkor tudatosan el kell kezdeni mindkét félnek munkálkodni azon, hogy visszaállítsa a boldog, szeretetteljes kapcsolatot.

Lássuk az elejéről. A megismerkedéskor működik a kémia. Mindkét ember igyekszik a legjobbat mutatni magából, figyelmes, kedves, elfogadó, talán akkor még. A rózsaszín köd elfedi a hibákat, tökéletes minden. Telik az idő, jönnek a mindennapok, jönnek a kócosabb reggelek, a morcosabb délutánok, a fejfájásos esték, és a Férfi nem érti hol van a Királynője, a Nő sem érti, hogy miért egy béka van mellette?🤔 Ez persze képletes, senki ne vegye magára!

Vajon mi történik az idő múlását követően, ami ilyen gondolatokat hoz fel? Megszokás? A mindennapokba túlzottan belesüppedés? Eltűnik a rózsaszín köd, és megmutatkozik a valóság? Na, de tényleg ez lenne a valóság, és vajon nem ferdítettük nagyon el a dolgokat? Nem lehet, hogy már a kapcsolat elején megalkottunk egy ideált, ami csak a mi fejünkben létezik? Lehet, hogy ez mindkét félre igaz, és kergetik a maguk álomképeit.

Erre az egyik megoldás az lehetne, hogy megpróbálni meglátni a másikat, amilyen ő maga. Ne rakjunk rá egy magunk képzelte valakit, pláne olyat, akinek sosem fog tudni megfelelni. Úgy fogadjuk el őt, és viszont fogadjon el minket amilyenek vagyunk valójában. Minden hibánkkal, esendőségünkkel, erősségünkkel együtt. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetünk jobbak, sőt, egymást emelve, segítve még szorosabb szövetség alakulhat ki. Még, ami hasznos lehet, hogy megismerkedéskor legyen őszinte egymással a két fél, így nem árulnak zsákbamacskát, hiszen főleg ha hosszútávú lesz a kapcsolat, úgyis kiderülnek a dolgok. Ha ezek után nem szimpatikusak egymásnak, akkor nem is volt komoly az egész, és megkímélték magukat a felesleges köröktől. Bár sokszor ezek is tapasztalások, amikből lehet tanulni, viszont, amit már tudunk azt ne akarjuk mindenáron újra tanulni.

Ez leírva egyszreűnek tűnik, de nem a mindennapokban főleg, amikor próbára tesszük egymás tűrőképességét. Amikor benne van az ember egy kapcsolatban, sokszor nem biztos, hogy látja kívülről a buktatókat, és nem biztos, hogy a legnagyobb könnyedséggel tud reagálni dolgokra. Na és ekkor van az, hogy sok időt, energiát beletesznek és a végén rájönnek, hogy sehogysem működik. Ott áll a két fél egymástól elidegenedve, és azon gondolkodnak, hogy hogyan jutottak el eddig? Vagy, miért nem beszélgettek őszintén egymással? stb. Ha így is alakult, az sem a vég. Ez van, emberek vagyunk, tanulni jöttünk a Földre! Egyik fél se tegye magát rosszá ezért. Ezek mind tanuló utak. Hogy mit tanuljunk belőle? Mit tegyünk másképp? Nos idézzük fel, melyek azok a dolgok, amik nem működnek. Miért nem működik? Mi hiányzik? Mi az, amiből sok? Ki hogyan reagál helyzetekre? És hasonló kérdések. Beismerni mindkét részről a hibákat. Az egót ehhez le kell csendesíteni és megpróbálni tisztán látni és érezni, hogy hogyan lehetett volna elfogadóbb, megértőbb, kedvesebb stb. (Az egóról is írok, ha még nem olvastad volna és szeretnéd erre a linkre rákattintva olvashatod. 😊 Mi az EGO?https://xn--bredk-9ra64e.hu/?page_id=80)Felidézni azokat a pillanatokat, amikor valóban figyelmesek voltak egymással. A legfontosabb mindig az őszinte kommunikáció. Időt szánni arra, hogy a felek megbeszéljék a dolgokat. Ha erre nincs igény, idő, kedv, akkor érdemes elgondolkodni, hogy valóban egymást szeretné-e a két személy?

Fontos lehet az is, hogy ne függésből és ne mindenáron akarjunk magunk mellé valakit, mert akkor nem a könnyed energiákat mozgósítjuk magunk körül, így esetleg pont olyan rezgéssel renedlkező illetőt vonzunk be, akivel nem biztos, hogy boldog életünk lesz.

A könnyedebb, szeretettel telibb párkapcsolat alapvető mozgatórugói elsősorban az elfogadás, megértés, tisztelet. Elfogadom őt a saját valójában olyannak amilyen, és ő is viszont engem. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk fejlődni, sőt egy párkapcsolatban óhatatlanul is formáljuk egymást. Sokat tanulunk egymástól könnyebb vagy nehezebb úton, éppen mikor melyik az eredményesebb. A lényeg az lenne, hogy elfogadással tegyük, ne ítélkezéssel vagy bántással. Egymás megértése is fontos, hogy mit, miért, hogyan cselekszünk. Ehhez viszont szükséges az őszinte megismerés, beszélgetés. Így rá tudnak látni a felek egymás életére, és jobban megértik a másik reakcióit. Ha ezek a reakciók zavaróak lennének mindkét fél számára, akkor el kell kezdeni dolgozni azon, hogy hogyan lehetne változtatni rajta, más nézőpontokat megvizsgálni. pl: sokat ítélkezik az egyik fél. Megnézni, hogy a családban ki viselkedett így, honnan van ez a minta? Elgondolkodni rajta, hogy valóban célra vezető-e ez a viselkedés? Mi lenne, ha egy alkalommal pont az ellenkező módon viselkedne és megítélés helyett a megértést helyezné a fókuszba. A módszerek akkor működnek, ha az illető önmagától akar változni, ha van benne egy belső késztető erő, ami a változásra sarkallja. A harmadik, ami fenntartja a harmonikus párkapcsolatot az egymás iránti tisztelet. Egyfajta elismerés, akik vagyunk, létezünk ebben a világban és a párkapcsolatban.

Sok részről lehet ezt fejtegetni kinek hite, meggyőződése szerint. Ki milyen feladattal jött a Földre? Miket szeretnénk megtanulni, tanítani? Itt gondolok példaképp a karmikus kapcsolatokra, de nem megyek most bele mélyebben. Elég annyi, hogy semmi sem véletlen, ami történik velünk itt a Földön, és befolyásos résztvevői vagyunk minden történésnek. Minden olyan helyzet, amit nehéznek érzünk, próbáljunk belőle erőt kovácsolni, és fordítsuk át a könnyed oldalára. Ha valóban mindkét fél úgy érzi, hogy a másikkal együtt szeretné megélni a napokat, játszani-élvezni az Életet, akkor azért meg kell dolgozni. A két ember csiszolódik egymáshoz, és így lesznek egyre „fényesebbek”. Minden egy folyamat.

A fent leírtakhoz még hozzátenném, hogy érdemes a mindennapokba bevinni a játékot, a szenvedélyt, hogy tápláljuk a tüzet, ami a két ember között lobog! Nem kell nagy dolgokra gondolni, sokszor egy gesztus is sokat számít, egy ölelés, egy lopott csók, egy finom csoki, egy szál virág stb. Odafigyelés, dicséret: észre venni, hogy milyen szép a Nő, aki mellett ma is ébredtem, hogy milyen jóképű a Férfi, akit páromnak választottam, és ezt el is mondani egymásnak időnként. Ezek olyan kedves pillanatok, amik feltöltik az embert egész napra.

Élni és élni hagyni. Jó néha egyedül a saját gondolatainkkal, amúgy nagyon hasznos is, hiszen, ha sosem vagyunk egyedül, ha nincs pár percünk magunkra, akkor egy idő után elidegenedünk magunktól, és ha mégis lesz egy pillanat, amikor egyedül leszünk furcsa lesz, szinte idegen lesz a szituáció, ami hosszútávon nem jó állapot. Kell olyan nap, amikor nem együtt csinálunk valamit, hanem a saját érdeklődésünknek szenteljük szabadidőnket, akár saját barátokkal, barátnőkkel. Ne legyünk mindig egymás sarkában. Néha jó az az érzés, hogy hiányzik a másik. Két alanyi jogon, önmagában is boldog ember tud harmóniában élni egymással.

Köszönöm, hogy elolvastad! Legyen gyönyörű napod! 🌞